TOP-6.9.2-16-HM1
A helyi identitás és kohézió erősítése Hódmezővásárhelyen

Közösségi kérdőív

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Ön most a TOP-6.9.2-16-HM1-2017-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Hódmezővásárhelyen” című projekt kérdőívét tartja a kezében.

Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassam Önnek a pályázatot, melyben az Ön segítségére és ötleteire is feltétlenül szükségünk van.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata - konzorciumban a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, Bessenyei Ferenc Művelődési Központtal – Európai Uniós támogatást nyert el a helyi közösségek kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztésére és a közösségi szerepvállalás erősítésére.

A TOP-6.9.2-16-HM1-2017-00001 azonosítószámú, „A helyi identitás és kohézió erősítése Hódmezővásárhelyen” címet viselő, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szakmai vezetésével megvalósuló projekt egy közösségfejlesztő, közösségépítő program, melyben a legfőbb cél, hogy a városban élőket, Önöket, próbáljuk képessé tenni arra, hogy a saját kis közösségükben programokat, családias hangulatú délutánokat tudjanak megvalósítani, ezzel élhetővé téve saját lakókörnyezetüket, lakóközösségüket, és hogy helyben hozzá tudjanak jutni a saját igényeiknek megfelelő kulturális, és szabadidős programokhoz. Az elmúlt időszakban a projekt keretében dolgozó közösségfejlesztők már sok háztartásba eljutottak és készítettek interjúkat annak érdekében, hogy felmérjék a vásárhelyiek igényeit a közösségi programok és rendezvények kapcsán.

A programok és rendezvények összehangolására létrehozásra került egy webes felület, amelyen a városban zajló programokat, eseményeket gyűjtjük össze, ezzel megkönnyítve azok keresését. A weboldal továbbá egy remek lehetőséget biztosít a városban működő civil szervezetek számára is programjaik ingyenesen történő nyilvánossá tételére. A weboldal elérhetősége: www.vasarhelyikozossegek.hu

Jelen felmérés alapján egy három évet felölelő cselekvési terv készül. A cselekvési terv csak akkor hoz majd eredményeket, ha az abban megjelenő rendezvények, folyamatok, szolgáltatások az itt élők, dolgozók igényeit tükrözik, illetve a városrész emberi, szellemi, természeti, épített értékeire építenek – ezért is kiemelten fontos számunka az Ön véleménye!

Köszönjük, hogy munkánkat segítve kitölti a kérdőívet elektronikusan! Ha kérdőívünkkel, munkánkkal vagy a projekttel kapcsolatban bármilyen kérdése lenne, vagy szeretne velünk megismerkedni írjon az info@vasarhelyikozossegek.hu email címre.

Hódmezővásárhely, 2019. március 11.

Köszönettel:
Varga Anikó
intézményvezető
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Kitöltöm a kérdőívet!